A gerdumin fejlődése
A Gerdumin nagyon veszélyes mind pete korában, mind lárvakorában és főleg féreg korában. A pete védekezésképpt növeszt egy tüskét, ami felépítésében hasonlít a kígyó méregfogához. Belül ugyanúgy üreges, csak a pete nem tudja szabályozni a méreg termelését se azt, hogy mikor eressze ki a mérgét. Ezért minden tízpercben megrándul, és kiereszti mérgét. Ha viszont ellenség közeledik, automatikusan kieresztődik mérge. A pete 3-5 cm-es, egy picit lapos. A "kemény nyúlvány" végén található a tüske. Miután a pete kikelt, a tüske átváltozik egy nyolcágú tüzes koronggá. A kemény nyúlvágy átváltozik egy izzó törzzsé. A fej pedig majdnem marad ugyan az, csak nagyobb lesz. A lárva nagyobb korában elmegy Onu-metru még ismeretlen barlangjaiba és ott egy nyálkás réteget ereszt nyolcágú korongjából. Ekkor a korongje kihül, és elkezd lebomlani, csak a négy legerősebb ága marad meg. A korong összeszűkül és bebázozódik. A lárvákat a Matoranok vadásszák és írtják, mert a kifejlet példány nagyon veszéjes. Makuta három Nui Rahi-t hozott létre, de miután látta, hogy kettő a Protodermisbe vetette magát, csak egyet figyelt. A másik kettő még élt, de akkor arra ment egy kb. 20 tagból álló Gerdumin csorda és felfalták őket. A lárva 5 cm-től 2m-ig nő meg, és csak utána bábozódik be. A Matoranok láncos lándzsákkal vadásszák őket, de ez nem mindig hatásos. A magassága kb. 2 cm-től 30 cm-ig nő. Csak ritkán éri el egy-egy példágy a kifejlett kort, de nem védett állat. A kifejlett példágy vízí lényekkel táplálkozik, de nem veti meg a Matoranokat sem. Sőt, még a toákat is megeszi, ha nagyon éhes. A bőre olyan kemény, mint a Titán. Már megpróbálkoztak azzal, hogy a vízbe telepítík őket, de nem sikerült, mert mindig visszajött a földre és nagy pusztítást végzett a környező városokban. Egyszer sikerült petéket telepíteni a vízbe, de azok meg megfulladtak. A csak egynéhány Po-Matorant kímél meg, de azoknak is örökké ott kell maradniuk. A kifejltt férgek 2m-től 50m-ig nő meg. Legmagasabb pontja, az úgynevezett "poropellere" a 5m magasságot is elérhetí. Átlagosan 100-130 évigél, de a 150-et is meghaladhatja. A végsebessége 180 km/h szárazföldön, vízben pedig a 200 km/h-t is elérheti. Ha nem háborgatják fel, teljesen nyugodt. (Már a levél zörrenése, vagy a szél suhogása is háborgatásnak számít) Egy példány 150 petét rak le. |